| A törzs és a végtagok kiterjedése |
|
|
|
| Írta: Administrator |
| 2009. augusztus 01. szombat, 14:13 |
A fent idézett négy alapelvből láthatjuk, hogy az első a test megnyújtását célozza, a mellkas besüllyesztése és a hát ívelése a hátat nyújtja és a mellkast használja támasznak, a kar ízületeinek süllyesztése a kar és a kéz megnyújtását jelenti, a derék és a terpesz ívelése, valamint a csípő megnyitása és a térdek hajlítása a lábak szabad mozgásához szükséges alapok, és ebben a különleges testhelyzetben a lábak is megnyúlnak. Ekképp a taiji lábmunkája – az íves terpesz, laza derék és nyitott kua mellett – a boka és a láb körzését használja az üres és teli megkülönböztetésére. Ez kívül a láb selyemgombolyító energiájaként jelenik meg, ám belül a lábak kiterjesztéseként. A test egyes tagjainak kiterjedése/megnyújtása az egész test kiterjedéséhez vezet, a felsőtest és a végtagok rugószerűen rugalmasak lesznek, megjelenik a peng erő, a szellem pedig felemelkedik. A megnyújtott testtartás megtartásával elkerülhetjük a nyers, durva erő használatát, kedvező feltételeket teremtve a természetes nyitottság, lazaság, és a törzs megnyúlása érdekében. A „végtagok és a törzs rugóhoz hasonló rugalmassága” a taijiquan második jellegzetessége. I. A törzs és a végtagok kiterjedése Ahogy fent említettük, a taijiquan gyakorlása közben meg kell nyújtani a törzset és a végtagokat annak érdekében, hogy növeljük az egész test rugalmasságát; csak ennek birtokában jelenhet meg a peng erő. Vagyis a peng erő a rugószerű rugalmasságból ered, ami pedig a kiterjedésből. Lássuk, miként működik ez a gyakorlatban.
A fenti négy szabály összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy a taijiquan gyakorlása közben a törzset, a karokat és lábakat megnyújtjuk, kiterjesztjük. A megnyúlás rugalmasságot teremt, ami a peng erő alapja, valamint természetes módon emeli fel a szellemet, és megakadályozza, hogy a helytelen gyakorlás következtében nyers erő nyilvánuljon meg. II. A Jing nyolc formája és a rugalmas Peng Jing A taijiquan alapelvei szerint figyelmet kell használnunk a nyers erő helyett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a figyelem helyettesíti az erőt (jing), mivel a taiji lényege a 8 féle jing. Mind a nyolc jing magában hordozza a kiterjedésből és megnyúlásból eredő rugalmasságot, ezért is hívják energiának (jing) és nem (izom) erőnek (li). Bár a nyolcféle jinget különböző néven ismerjük, mindegyikük lényege a peng jing, a maradék hét csupán ennek (különféle helyzetű, irányú és funkciójú) megnyilvánulása. Így a taijiquant nevezhetnénk akár peng jing quannek is. Elemezzük ezt a nyolcféle jinget hogy jobban megértsük a főbb jellemzőket:
|
| Módosítás dátuma: 2010. augusztus 05. csütörtök, 17:35 |
Legtöbbet olvasott cikkek |
Anderlik Krisztina: A TaijiTaijizol és érzed, hogy valami ismeretlen erő viszi a kezed, nem is tudnád máshová tenni, csak a helyére, mert ez az erő mást nem enged. Furcsa állapot. Mint egy lassított felvételen. Mozdul minden, a világ kitágul, olyan „hatalmas” lesz körülötted. |
Nyugalom a mozgásbanA Taijiquan formagyakorlatainak egymást követő mozdulatai a nyolc erő vagy minta testi megjelenései, ezért a testtartások, mozdulatok (Shi) összefűzéséből létrejövő formagyakorlat az energia szintjén nézve a Qi nyolcféle mintába rendeződéséből jön létre. |
Keleti Dóri: ÉletformaA gondolatok terelgetése szintén egy új minőség. Megtanulhattam, hogy nem kell elveszni bennük, tudatosan irányíthatók. Ez a rész erősítette meg bennem azt a tapasztalást is, hogy a szeretet érzése, az önmagunk szeretetével és elfogadásával kezdődik, és ez sugárzik ki a környezetünk felé. |
Wang Zong-YueA Taiji a Wuji-ből keletkezik, |