A Yang stílus így vált egy elegáns, gondosan felépített, lazán áramló művészetté, miközben megőrizte a harci értékét is. Emellett nagyszerű módja az egészség megerősítésének és a betegségek gyógyításának. Az egyik legnépszerűbb kínai harcművészetként örökérvényű a hozzájárulása az emberiség jólétéhez és egészségéhez. >>
Legtöbbet olvasott cikkek |
Persze, többet is. De ne korlátozd a befogadást egy érzékszervre. Próbáld ki bármelyik csoportot, egyrészt az első alkalom térítésmentes, másrészt a tapasztalás messze több, mint amit a szemed „befogadhat”.
>>
Azt mindenképpen, hogy a foglakozások után jól fogod érezni magad, ráadásul ez a jóérzés sokáig elkísér, sőt arra is alkalmas, hogy megoszd környezeteddel. Hogy miért?
>>
Szerintem a legegyszerűbben. Gyere el. Javaslom, hogy tedd félre a félelmeid és élj a lehetőséggel, hiszen az első alkalom térítésmentes. Válasz ki egy neked tetsző foglakozást.
>>
Gyakran azt gondoljuk, hogy amiket olvasunk a taoista gyakorlatok hatásáról, az „csak duma”. De azért ne csodálkozzunk, ha néhány hét múlva nagy meglepetés ér bennünket. Mire észrevesszük, hogyan működnek, a belső átalakulásban már benne is vagyunk.
>>
Mert egyes technikák esetében néhány óra is elég ahhoz, hogy megértsük működésüket, és ahhoz, hogy a mindennapokban jól használható tudáshoz jussunk. A taoista gyakorlatok többsége nagyon egyszerű és még annál is hatékonyabb. Egyetlen titkuk van csak: gyakorolj!
>>
Vadas Mihály: Yang Tai Chi Chuan 103 Mozdulat
alt=""
Nyolc brokáttekercs
alt=""
Vadas Mihály: Energiagyakorlatok 1. oktató videó (részletek)
alt=""
Vadas Mihály: Energiagyakorlatok 2. oktató videó (részletek)
alt=""
Tai Chi kard formagyakorlat és alkalmazása oktató videó
alt=""
Tai Chi szablya formagyakorlat és alkalmazás oktató videó (részletek)
alt=""
Vadas Mihály: Belső mosoly - meditációs CD (részletek)
alt=""
Anderlik Krisztina: A TaijiTaijizol és érzed, hogy valami ismeretlen erő viszi a kezed, nem is tudnád máshová tenni, csak a helyére, mert ez az erő mást nem enged. Furcsa állapot. Mint egy lassított felvételen. Mozdul minden, a világ kitágul, olyan „hatalmas” lesz körülötted. |
Nyugalom a mozgásbanA Taijiquan formagyakorlatainak egymást követő mozdulatai a nyolc erő vagy minta testi megjelenései, ezért a testtartások, mozdulatok (Shi) összefűzéséből létrejövő formagyakorlat az energia szintjén nézve a Qi nyolcféle mintába rendeződéséből jön létre. |
Keleti Dóri: ÉletformaA gondolatok terelgetése szintén egy új minőség. Megtanulhattam, hogy nem kell elveszni bennük, tudatosan irányíthatók. Ez a rész erősítette meg bennem azt a tapasztalást is, hogy a szeretet érzése, az önmagunk szeretetével és elfogadásával kezdődik, és ez sugárzik ki a környezetünk felé. |
Wang Zong-YueA Taiji a Wuji-ből keletkezik, |